Gyerekekkel színesebb a világ

Ha egy káros mikroorganizmus támadja meg a szervezetet, akkor az védekezni kezd.

Ha egy káros mikroorganizmus támadja meg a szervezetet, akkor az védekezni kezd. A szokásos akció - reakció törvényről van szó, amelybe legtöbbször nem kell beleavatkozni. A láz a szervezet normális reakciója a vírusok vagy baktériumok okozta fertőzésekre. Éppen ezért sok esetben jobban járunk, ha hagyjuk, hogy a láz tegye a dolgát, ideális esetben két vagy három napig.

Láz vagy hőemelkedés

Mindenekelőtt fontos különbséget tenni a hőemelkedés és a láz között. A gyermekeknek valamivel magasabb a testhőmérséklete, mint a felnőtteknek, ezért a hőemelkedés egyáltalán nem egy drámai helyzet. Hőemelkedésnek nevezzük a szervezet normál testhőmérséklete és a 38 Celsius fok közötti testhőmérsékletet. 38 Celsius fok feletti testhőmérséklet esetén beszélünk lázról, amit azonban még mindig nem fontos csillapítani. A lázcsillapítás csak akkor indokolt, ha a testhőmérséklet eléri a 38, 5 fokot. Miért?

  • Az agyban található hőszabályzó központ a gyerekeknél még nincs teljesen kifejlődve. Ez az egyik oka annak, hogy a kisebb gyermekeknek miért van olyan gyakran lázuk/hőemelkedésük. A szervezet így reagál az egyszerű, mindennapi fertőzésekre is.
  • A test hőemelkedése egy védelmi reakció: a legtöbb fertőző baktérium egy ilyen környezetben képtelen túlélni. Ezen kívül gyorsítja az anyagcserét, amely segítségével a káros anyagok hamarabb kikerülnek a szervezetből és ezáltal erősíti a védekező sejteket.

A testhőmérséklet mérésének fontossága

A legjobb, illetve a legpontosabb hőmérsékleti mutató a kisgyermekekben a végbél, ahol a testhőmérséklet körülbelül 0,5 fokkal magasabb, mint más területeken. A lázat mérhetjük még más területeken is, mint a fül, a hónalj vagy a homlok. Fontos, hogy gyermekünk a mérés egész ideje alatt legyen nyugodt, különben az eredmények nem lesznek pontosak. Amennyiben nem vagyunk biztosak a mérésben, ismételjük meg és figyeljük meg, hogy változnak-e az értékek.

A láz csökken!

Amennyiben a testhőmérséklet növekszik és átlépi a 38,5 Celsius fokot, érdemes elkezdeni a lázcsillapítást. A túl magas vagy tartósan fennálló láz nagyon megterheli a szervezetet, emellett rendkívül sok energiát használ fel és kiszárítja a szervezetet. Ezért fontos pótolni a szükséges folyadékot, ügyeljünk a rendszeres folyadékbevitelre.

  • Folyadékpótlásként adjunk gyermekünket langyos teát, amihez citromot, mézet vagy eukaliptusz szirupot is hozzáadhatunk.
  • Ha gyermekünk nem hajlandó inni, adjuk neki rendszerese, kanalanként lehetőleg szobahőmérsékletű, illetve enyhén hűtött italokat.
  • Lázas gyermeknek általában nincs étvágya. Emiatt nem érdemes aggódni. Nem kell az evést erőltetni. A szőlőcukor vagy a húsleves remekül tudja pótolni a hiányzó energiát.
  • Kisgyermekeknél a magas láz hatására lázgörcs alakulhat ki. Ebben az esetben tegyünk kivételt: ha a gyermeknek már korábban volt lázgörcse, akkor már a láz kialakulásának első tüneteinél szükséges a láz csökkentése.

5+1 tanács, a láz kíméletes csökkentésére:

  • Hideg vizesborogatás, egy igazi klasszikus, amely mindig beválik. Alkalmazásánál azonban szigorú szabályokat kell betartani. A hideg vízbe mártott törölközőt hegyezzük a gyermek mellkasára és hasára, de semmiképp sem a kezére vagy a lábára! A borogatásnak ne tartson tovább 10 percnél. Mindig győződjünk meg róla, hogy gyermek végtagjai a láz ellenére ne legyenek hidegek: ilyen esetben a borogatást hanyagoljuk!
  • Kíméletesebb megoldás a langyos borogatás: a langyos vízbe mártott törölközőt helyezzük a nyakra, az ágyékra és a hónaljra. • Amennyiben a fürdőt választjuk, az nem lehet hideg!!! Mindig ügyeljünk arra, hogy csak pár fokkal legyen hidegebb, mint maga a láz.
  • A gyermekeket ne kényszerítsük az ágyban fekvésre és izzadásra. Gondoskodjunk róla, hogy a helyiség hőmérséklete nem haladhatja meg a 21 Celsius fokot. A szobát rendszeresen szellőztessük, a gyermeket feleslegesen ne öltöztessük túl melegen és ne takarjuk be vastag paplanokkal.

Amennyiben a láz nem csökken, sőt éppen ellenkezőleg emelkedik, sürgős esetben használjunk paracetamolt tartalmazó gyógyszert: legtöbbször kúp vagy szirup formájában alkalmazzuk.

Természet, segíts!

A gyógynövények erősítik az immunrendszert a káros mikroorganizmusokat pedig megölik. Hagyatkozzunk a hársvirág, a bodzavirág és a csipkebogyó teákra, illetve a homoktövis vagy citromfű teákra. A citromfű mindezek mellett nyugtató tulajdonsággal is rendelkezik, segíti a jótékony, kiadós alvást. Ha a gyerek szereti, adjunk nekik frissen facsart gyümölcslevet, legjobb, ha ideális babavízzel keverni.

A gyermek immunrendszerét tisztítással is támogathatjuk. A Bambi detoxikációs termékek segítségével probléma esetét megtisztíthatjuk a szervezetet és megelőzhetjük a problémák újból kialakulását.

A Bambi termékcsalád készítményei megtalálhatók és megvásárolhatók a webshopunkban a www.joalis.hu honlapunkon.

2011-ben a magyar Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium új irányelvet adott ki a lázcsillapítással kapcsolatban. A protokoll szerint mindegy, mit mutat a hőmérő, akkor kell lázat csillapítani, ha rossz a beteg közérzete.

Képek: www.pixabay.com, Joalis archívum

Tegye fel kérdését most